Babaji - reméli és tervezi, hogy béke lehessen a világban fegyverek nélkül

2009.06.04. 21:59 Ajey

 

 

1982. JANUÁR 5.

Esti darhsan közben

Babaji azt mondja, sok nyugati ember, mint Lokpal Singh (a bíróság vezető minisztere), Motu Begum Mahal, Radhe Shyam, Sita Ram, Ganga Singh stb., folyamatosan segítettek, hogy egységet teremtsenek a Haidakhandi Samaj-ban. Ők dolgoznak éjjel nappal, hogy közreműködjenek ebben az egységben. Mindannyiótoknak követnie kellene az ő példájukat. Ezek az emberek nagyon keményen dolgoztak az emberi lények javáért ezen a világon.
 
Baba mindenkinek gratulál. Gora Devi tapasya-t (vezekléseket) hajt végre éjjel nappal a világ javának érdekében. Babaji reméli, hogy ezen hívők hatalmas erőfeszítéseivel a dolgok jóra változnak. Az embereknek követniük kellene az ő példáikat. Kis idő maradt hátra, mielőtt az új világot láthatjátok. Nem kell már várnotok túl sokáig. Minden olasznak, akik nagyon keményen dolgoztak, akik szorgalmasan keresték Istent, mindannyiójuknak nagyon hálás Babaji.
Az olaszok nemsokára megfiatalítják a Szanszkrit nyelvet és az Ó-Római kultúra felfrissül. Babaji reméli, hogy minden olasz követni fogja az igazság útját és elhagyja a függőségét a drogokhoz vagy más hasonló dolgokhoz, amik rosszak.
 
Tanulj jót, taníts jót, próbálj jó lenni, jót hallani. Tégy jó tetteket és taníts másokat. Babaji reméli és tervezi, hogy béke lehessen a világban fegyverek nélkül. Babaji reméli hogy elterjeszti a tudást és megállítja az atomtudományt, ami rossz a világnak. Manapság a világ nagyon függ az atomenergiától. Bármikor, ha hasonló tudományok uralkodtak, a világ elpusztult. Ezért volt az a Ramayana idején, Ravana démon uralma alatt, hogy Lanka elpusztult. A tudomány ma még mindig nem érte el azt a szintet, ami létezett a MahaBharata idején. A tudomány akkor igazán elért határokat amik ma még nem léteznek. Például Laxmana képes volt egy védelmi vonalat tenni Szita köré, ami nem törhetett meg.

Babaji békét kíván a világnak. Talán azt képzelhetitek, hogy Babaji itt ül és nem csinál semmit. De ő volt sok helyen és van sok helyen és tesz rengeteget. Babaji itt ülve ugyanúgy jelen van mindenki szívében a világon. Babaji óhaja, hogy teljes béke legyen a világban. Meg lett írva minden nagy vallásos könyvben, hogy amikor Babaji jön, Ő szeretetteli lesz és segíti előidézni a békét.

BHOLE BABA KI JAI

ÓM NAMÁ SIVÁYA :-)

Babaji - El fogok indítani egy új forradalmat.

2009.06.10. 20:04 Ajey

 

1982. FEBRUÁR 2.


Mindenkinek jönnie kéne Aaratira időben. Motu felelőssége, hogy nézze ezt. Mindannyiótoknak segítenie kellene a templomot és a kirtán csarnokot rendben és tisztán tartani. Vigyázni a templomra a ti felelősségetek.
 
Ti a viharokkal fogtok élni; viharban születtetek meg, ezért kell lennie merszeteknek hogy harcoljatok a viharokkal.
 
Itt a Rádió Hérakán beszél.
 
Mindannyiótoknak készen kellene állnia. El fogok indítani egy új forradalmat. Sok forradalom lezajlott már. Talán azt gondoljátok, hogy Baba nem csinál semmit, csak ül itt; de Ő megy mindenfelé; csinál mindent, itt ülve. A forradalom már zajlik - az egész világ körül.
 
Innen inspirációt kellene adnunk az embereknek.
 
Nem fogok egy bottal körbejárni. Ti vagytok a Hirdetői a Forradalomnak.
 
Később ti lesztek a Hirdetői a Békének, de most - a Forradalomnak.
 
Vishnu Dutt Shastriji beszélt Babaji-ról; a beszéd végén Babaji súgott minden egyes mondatot. Ez a beszéd a Company Bagh-ben (Kert) volt, miközben folyt a munka azon a projekten.


Bhole Baba ki Jay!

Óm Namá Siváya :-)

Babaji - Az Úr Erői jönnek, hogy megváltoztassák a világot

2009.06.28. 10:24 Ajey

 

Babaji - az Úrnak sok inkarnációja hozott háborút és erőszakot

2009.07.02. 23:34 Ajey

 


Egészen idáig
az Úrnak sok inkarnációja hozott háborút és erőszakot, hogy békét teremtsen a világban. Ő most készíti elő a szíveiteket a következő forradalomhoz, hogy békésen szembesülhessetek vele. Neki nincs hite konkrét hadseregben; minden egyes emberi lény része az Ő seregének, és Ő szembenéz az atombombákkal és a lövegekkel az Isten Szavának erejével. Egyik részről bizonyos országok buzgón készítik a fegyvereket és a hadi felszereléseket; és a másik oldalon Babaji nullázza ezeket az által, hogy az emberekkel hangosan ismételteti az Isten Szavát, lelki változást idézve elő. Isten szemében senki sem nagy vagy kicsi. Minden szívben ott a Tudatosság, ami az Ő Tükröződése. Rövid időn belül el fogja pusztítani a rossz elemeket, majd a forradalmat békévé változtatja.

A kövek mozgatása egyik helyről a másikra (ez arra a munkára utalt, ami a beszéd helyénél folyt) a ti koncentrációtokért és spirituális növekedésért van. Amikor a mozdulatlan kövek, amik itt hevernek meg lesznek mozdítva, Babaji új tudatosságot ébreszt bennük. A kövek nem ok nélkül hevernek itt; ők is vezeklést végeznek. A kövek megérintésével egy Magasabb Tudatosságú rezgést fogadunk be. Nem látunk semmit kívülről, de ez a kontaktus megváltoztatja a testünket, elménket és lelkünket.


Bármit is tanítson itt Ő neked, otthon is ezt kell tenned. Babaji nem azt a Kriya Yógát tanítja, ami arra veszi rá a tanítványt, hogy minden tettét elhagyja. Bármit is tanítson, Ő praktikusan tanít. Ő nem akarja az emberektől, hogy kövekhez hasonlóvá váljanak, minden tevékenység nélkül, tétlenné válva. 300 000 ideg van a testeinkben; energiát és tudatosságot adni ezeknek az idegeknek az a Kriya Yóga, amit Babaji tanít.

 

Bole Baba ki Jay!

Óm Namá Siváya :-)

 

Babaji - Sanatana Dharma - az Örök Vallás

2009.07.06. 23:42 Ajey

 

Ő az Ura az Univerzumnak. Ő behatol az emberek szíveibe és megváltoztatja a gondolataikat. Minden most bekövetkező változás az Ő ujjának egy egyszerű mozdulatának köszönhető. Bármerre is megy, Ő új tudatosságot tesz az emberekbe és spirituális változást idéz elő. Máskülönben, Neki nincsen szüksége egyik helyről a másikra menni.


Az Ő tanítása szolgálat az emberiségnek, anélkül, hogy visszavárnánk valamit jutalmul. Ezen praszád szétosztásával (Babaji Maga hámozott gyümölcsöt, amíg Shastriji beszélt, és osztotta szét, mint áldott ételt), Ő arra tanít, hogy mindenkivel megosztozzunk egyenlően, bármit is birtoklunk. Bármi is a része az Úr teremtésének, az nem egy bizonyos személyhez tartozik, hanem sokkalinkább mindenkihez.


Ő nem tanít új vallást. Ő azért jött, hogy tanítsa a vallást, ami a Teremtés idejében megjelent, és az a Sanatana Dharma - az Örök Vallás. Ő egyedül a Sanatana Dharmát jött tanítani.


Meg tudunk állapítani minden dátumot, ahonnan a vallások elindultak. Például a Muszlim vallás Mohhamed által indult 1400 éve, és ez fel van jegyezve az írásokban. A Kereszténység Krisztus születésével indult, 2000 évvel ezelőtt. Krisztus és Mohhamed létezése előtt a világ és a népei már éltek. A Sanatan Dharma folyamatosan fennáll már évek ezrei és milliói óta és senki sem képes visszavezetni a dátumig amikor kezdődött. Talán megpróbálhatod megérteni ezt a spontán vallást ezen a módon: a Dharmája (természeti törvénye) a tűznek, hogy égjen; a dharmája a víznek, hogy nedves legyen; a levegőnek fújnia kell. Meg tudja valaki mondani, hogy melyik napon kezdett a tűz égni, a víz nedves lenni, és a levegő fújni? Senki sem tudja megmondani.

 

A Sanatana Dharma olyan, mint egy nagy óceán. Attól az óceántól minden ország csatornákat ásott az ő igényeiknek és céljaiknak megfelelően. De csatornák nem tudnak teljes elégedettséget adni, úgy ahogy az óceán tökéletes üdvöt ad. Az Úr megmutatja a Sanatan Dharma látványát, ami olyan, mint a hatalmas óceán, és ez a legnagyobb formája a tudásnak.

 

Bhole Baba ki Jay! :-)

ÓM NAMÁ SIVÁYA

AJey

Babaji - Ez a test a mozgó temploma az Úrnak

2009.07.21. 23:34 Ajey


 

Egészen idáig, az emberek csak a saját csatornáikról tudtak. Most az Úr mutatja meg nekünk, hogy nem csak buborékok vagyunk egy csatornában, hanem inkább buborékok egy nagy óceánban. Addig, amíg van egyéniségünk, buboréknak látszunk; amikor eltűnünk, egyek vagyunk az óceánnal.



A nap elé helyezve az égen, ezer kancsónyi víz tükrözni fogja a napot. Aztán látni fogod, hogy a nap az égen csak egy, de a tükröződés sok. Ahogy a nap tükröződik minden kancsóban, Babaji, itt ülve tükröződik az egész univerzumban.



Az eszközökön keresztül a rádióállomásokon, hírek közvetítődnek a világnak. Ti mindannyian rádióállomásokhoz hasonlítotok. Még ha csak tíz embernek is mond
Babaji valamit, az közvetítve van millióknak. Mindegyikőtök még tíz embernek fogja elmondani, mikor visszatér az országába.



Tíz templom van Hérakánban. Ezek szimbólumok. Ők azt mutatják nekünk, hogy a test egy templom tíz érzékszervvel, és nekünk telepítenünk kell Istent a szíveinkbe ebben a templomban. Ez a test a mozgó temploma az Úrnak. Ő azt akarja tőlünk, hogy olyan csodálatossá tegyük ezt a templomot, hogy bármerre menjen, az emberek áldozni kívánják, legyenek nagy tisztelettel neki, és próbáljanak tudást nyerni belőle.

 

ÓM Namá Siváya :-)

Bhole Baba ki Jay! :-)

AJey

Babaji - Ő azért jött a világra, hogy megmentse azt a pusztulástól

2009.08.03. 22:19 Ajey

Ő azért jött a világra, hogy megmentse azt a pusztulástól; máskülönben, ennek a világnak vége lett volna. És most ti mindannyian az Ő menedékébe jöttetek.

Ez nem egy általános találkozó; ez egy Karbar - egy Királyi Ülés. Ez a parashu (mutatva egy ünnepi fegyverre, ami egy csatabárdhoz hasonlít) a pusztítás "dandá"-ja, és azok, akik nem fogadnak szót, ez által lesznek elpusztítva. Azok, akik szót fogadnak, ezzel a fegyverrel lesznek megvédelmezve. Azok akik csinálnak pudzsát, áldozatot, és engedelmeskednek az Úr parancsainak, csak finom büntetést fognak kapni...

 
Éljen Hérakán Bhagwan Raj Dandája! Látjátok, a kagylókürt elkezdett szólni. (Egy másik Shastri kezdett megfújni egy kagylókürtöt). Ez egy jó ómen. Ez azt jelenti, valami korrekt vagy igaz. Ennek a kagylókürtnek a hangja eljutott mindhárom világba.
 
Ezen a ponton Srí Babadzsi elkezdett beszélni és Shastridzsi ismételgette és felerősítette a kommenttjeit:
Srí Babadzsi: Bátor embereket akarok teremteni ebben a világban.
Shastridzsi: én csak egy szerény szolgája vagyok Babadzsinak; bármit kér tőlem, hogy elmondjam nektek, én ismétlem.
Srí Babadzsi: el akarom távolítani a világból az erőszakot.
Shastridzsi: Bhagwan teljesen el akarja távolítani az erőszakot a világból. Az emberek olyanokká váltak, mint a kutyák és a macskák, egymást ölve. Most az az idő fog jönni, amikor a tehén és az oroszlán ugyanabból a kútból fog vizet inni.
 
Babadzsi: el fogom távolítani a tétlenséget.
Shastridzsi: Babadzsi azt mondja, hogy Ő el akarja távolítani a tétlenséget teljesen, és azok akik esznek dolgozás nélkül, nem élhetnek túl.
 
Vannak bizonyos elemek, amik pusztítják a teremtést, de ezek el lesznek pusztítva. Az egyik fele a munkámnak már majdnem kész.
Shastridzsi: megjelenése óta befejezte az Ő munkájának egyik felét.
Srí Babadzsi: ebben a pillanatban az Én képviselőim a világ minden táján ott vannak. A megfelelő pillanatban tenni fogják a dolgukat.

 

 Bhole BABA ki Jay! :-)

ÓM Namá Siváya!!! :-)))

Babaji - Ő azért jött a világra, hogy megmentse azt a pusztulástól

2009.08.03. 22:19 Ajey

Ő azért jött a világra, hogy megmentse azt a pusztulástól; máskülönben, ennek a világnak vége lett volna. És most ti mindannyian az Ő menedékébe jöttetek.

Ez nem egy általános találkozó; ez egy Karbar - egy Királyi Ülés. Ez a parashu (mutatva egy ünnepi fegyverre, ami egy csatabárdhoz hasonlít) a pusztítás "dandá"-ja, és azok, akik nem fogadnak szót, ez által lesznek elpusztítva. Azok, akik szót fogadnak, ezzel a fegyverrel lesznek megvédelmezve. Azok akik csinálnak pudzsát, áldozatot, és engedelmeskednek az Úr parancsainak, csak finom büntetést fognak kapni...

 
Éljen Hérakán Bhagwan Raj Dandája! Látjátok, a kagylókürt elkezdett szólni. (Egy másik Shastri kezdett megfújni egy kagylókürtöt). Ez egy jó ómen. Ez azt jelenti, valami korrekt vagy igaz. Ennek a kagylókürtnek a hangja eljutott mindhárom világba.
 
Ezen a ponton Srí Babadzsi elkezdett beszélni és Shastridzsi ismételgette és felerősítette a kommenttjeit:
Srí Babadzsi: Bátor embereket akarok teremteni ebben a világban.
Shastridzsi: én csak egy szerény szolgája vagyok Babadzsinak; bármit kér tőlem, hogy elmondjam nektek, én ismétlem.
Srí Babadzsi: el akarom távolítani a világból az erőszakot.
Shastridzsi: Bhagwan teljesen el akarja távolítani az erőszakot a világból. Az emberek olyanokká váltak, mint a kutyák és a macskák, egymást ölve. Most az az idő fog jönni, amikor a tehén és az oroszlán ugyanabból a kútból fog vizet inni.
 
Babadzsi: el fogom távolítani a tétlenséget.
Shastridzsi: Babadzsi azt mondja, hogy Ő el akarja távolítani a tétlenséget teljesen, és azok akik esznek dolgozás nélkül, nem élhetnek túl.
 
Vannak bizonyos elemek, amik pusztítják a teremtést, de ezek el lesznek pusztítva. Az egyik fele a munkámnak már majdnem kész.
Shastridzsi: megjelenése óta befejezte az Ő munkájának egyik felét.
Srí Babadzsi: ebben a pillanatban az Én képviselőim a világ minden táján ott vannak. A megfelelő pillanatban tenni fogják a dolgukat.

 

 Bhole BABA ki Jay! :-)

ÓM Namá Siváya!!! :-)))

Babaji - Mindenkinek erőssé kell válnia spirituálisan, és bátorrá!

2009.08.03. 22:32 Ajey

 

 

Shastridzsi: Babadzsi sosem ment innen el, de Ő elküldte a képviselőit az egész világba, és más világokban szintén folyik az Ő munkája.

Shrí Babadzsi: A nagy forradalom nagyon közel van! Senki sincs ezen a világon, aki megállíthatná. Ez a hatalmas pusztulás ideje. Mindenkinek erőssé kell válnia spirituálisan és bátorrá. Csak az tudja egyedül túlélni, akinek nagy spirituális bátorsága van. Spirituális bátorság nélkül az ember halott, dacára hogy él. Az idő jön nagyon gyorsan.
Tehát ezért kell nektek embereknek, mindenkinek dolgoznia. És legyetek bátrak. Mindenkinek a világ egy szerény szolgájának kell tekintenie magát.
Shastridzsi: Egótlanná kell válnunk.

Shrí Babadzsi: Több is el lesz mondva a következő gyűlésen.
Shastridzsi: Ma a Darbar itt véget ér és minden szent és rishi, akik idejöttek (lelki testekben) hogy csatlakozzanak ehhez a Darbarhoz, most távoznak.

 

Bole Baba ki Jay! :-)

ÓM Namá Siváya :-)

Babaji - Ebben a korban a munka tisztít titeket és ez a legjobb lelki gyakorlat

2009.08.31. 21:10 Ajey

  

 

 

1982 ÁPRILIS 5.

Mindenkinek aki ide jön, késznek kell lennie minden fajta munkára. Ebben a korban a munka tisztít titeket és ez a legjobb lelki gyakorlat (szadhána). Az Úr Krishna megmondta a (Bhagavad) Gítában, hogy egy embernek dolgoznia kellene az utolsó leheletéig. A munka egy olyan jó dolog, hogy az embert felszabadítja minden betegségéből.

Bhole Baba ki Jay!

ÓM Namá Siváya! :-)

 

Babaji - Világháború kezd kitörni és Én fel akarom ébreszteni az emberiséget

2009.09.07. 23:50 Ajey

 

1982. ÁPRILIS 6.

Igazi polgárokká akarom tenni az embereket, akik ide jönnek. Én nem akarom ezt az erőszakmentességet.

Az emberek erőszak-nélküliséget prédikálnak, de ehelyett vizet csinálnak a vérükből. 

Fel akarom ébreszteni az igazi emberiség értelmét.

Nagy nehézséggel kaptátok ezt az emberi testet.

Bátor és merész embereket akarok.
Az embernek nagy bátorságának kell lennie.

Karma Yógát akarok tanítani nektek. A Gítában, az Úr Krishna hatalmas jelentősséget adott a Karmának. Más szentek régebb időkből, szintén Karmát tanítottak. A Karma útja a legmagasabb. Az összes rishi ezt prédikálta. Ezért kell nekünk mindannyiunknak dolgoznunk.

Szabad időben mindenkinek Bhajant kell csinálnia (meditáció, dzsapa, éneklés).

Világháború kezd kitörni és Én fel akarom ébreszteni az emberiséget.

 
 
 
 
 
Az esti Árti után 1982 április 13-án, Babadzsi röviden beszélt az ember feladatáról. Épp ezen az estén, a Szikh Guru Nanak szentírás [felolvasása] kezdődött meg számos hívő által, akik e célból Hérakánba utaztak.

Bárki is jöjjön ebbe az ásramba, követnie kellene a szabályokat és segítenie fenntartani a békét és a rendet itt. Ezen napok alatt folytatnotok kellene a béke és az elkötelezettség fenntartását, ahogy eddig csináltátok. 

Tanuljatok kevesebbet beszélni és többet dolgozni. Ez a lelki gyakorlat mezeje. A Karma a tökéletesség legmagasabb útja. Nagy dolog egy emberi testet kapni. Akárki jöjjön is a Földre, muszáj dolgoznia. A Gítában a munka a legmagasabb formája a szadhánának. Mindenkinek dolgoznia kell; egy tétlen ember, mégha él is, ő halott. Mindenki aki megszületett, dolgoznia kell, hogy sikeres legyen.

Az egyik dolog, amit Én tenni akarok; eltávolítani a tétlenséget a világból. Mutatni akarom az egész emberfajnak az utat a békéhez és boldogsághoz. Ez csak akkor lesz lehetséges, ha a rossz elemek eltávolítódtak.

Én mindenkit bátorrá akarok tenni. Az ember vére olyanná vált, mint a víz*. Nagyon sok attrocitás történik, és az emberek hagyják megtörténni őket a nem-ártás nevében.

A nem-ártás nem ezért van. Én nem akarom, hogy az emberek vakok legyenek, amikor van két szem a fejükön.

 
 
 
 
* Itt Babadzsi általában mindig egy Indiai szállóigét idézett azokról, akik nem állnak ellen, amikor gonoszság történik. Az embernek erősnek kell lennie és védenie az igazságosságot.

Megmondtam újra és újra, hogy legyetek bátrak és dolgozzatok keményen -- mérlegeljétek ezt a gondolatot.
Több mint a fele az Én munkámnak megvan. Ti talán csodálkoztok, hogyan csinálok mindent, mialatt Hérakánban ülök. Innen Én képes vagyok megváltoztatni az emberek szíveit az egész világon.

Ez után majd lesz mégegy találkozó, és ti újra hallotok a múltról és a jövőről.

Én nem akarok embereket ezreit és millióit hogy követőim legyenek. Csak egy elég. Egy tökéletes lény elég, hogy megváltoztassa a világot. Ráma, Krishna és Krisztus nem voltak sokan, ők csak egyek voltak. Csak egy Ráma volt, csak egy Krishna volt, és csak egy Krisztus volt; és ők megváltoztatták a világot. Buddha is csak egy volt, és ő megváltoztatta a világot. Én elmondom nektek ezeket a dolgokat, hogy ne gondoljátok, hogy a mennyiség lényeges. 

Egy szikra a fényből elég, hogy megvilágosítsa az egész univerzumot.
 
 

 


Újra és újra, Én elismétlem ezeket a dolgokat nektek hogy váljatok bátorrá, dolgozzatok, és nézzetek szembe az élettel, ahogy az jön napról-napra.

 


Babaji továbbra is "dönget" keményen. 1982 Novemberében ezek a hozzáfűzései voltak a témához:

"Most mindenki bizonytalanságot érez. Én olyan magasra akarom emelni az ember karakterét, hogy emberek, olyan különbözőek, mint az oroszlán és a kecske, tudjanak együtt élni féltékenység és gyűlölet nélkül - csakis szeretetben.

"Gyújtsd meg a Fényt magadban, aztán gyújtsd meg másokban - egytől egyig. Pont ahogy a lámpa ég és olajat fogyaszt, úgy fog ez a Fény tétlenséget, lustaságot, mohóságot fogyasztani.

"A te feladatod hogy terjeszd az Üzenetemet és hozd az embereket az emberség szintjére, az ő állati szintjük helyett."

"Ti mindannyian azt gondoljátok, a hívőség vicc. Egy nap majd ugranotok kell az élet vagy a halál félelme nélkül; akkor lesztek képesek majd előrehaladni. Amikor az idő eljön, át kell majd sétálnotok tűzön és vízen."

"Csak a bátorság embere tud túlélni ebben az időben."
"Mint fényt osztani egyik gyertyáról a másikat meggyújtva az egész szobában, úgy kellene nekünk terjesztenünk a szeretetet szívről szívre."

Bhole Baba ki Jay! :-)

ÓM NAMÁ SIVÁYA!!!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

-barney- · http://barney.blog.hu 2009.09.16. 04:48:53

2009-et írunk, az emberek egyre puhábbak, (én is) a fiatalságon (14-20ig) ez talán még jobban elő is jön... 20 métert lusta gyalog megtenni. Na jóóó persze tisztelet a kivételnek, de a kivételek is csak a szabályt erősítik. Mozdulni! Dolgozni, mozogni aztán meditálni (elmélkedni; nálam ez így realizálódik de szerintem nem járok messze az igazságtól.) Fizikai munkát (is) kellene végezni mindenkinek, nem csak punnyadni a TÉVÉ előtt! A TV az csak arra jó hogy kikapcsljuk az agyunkat és csorgó nyállal bámuljuk a dobozt mint valami zombi.:P (meg amúgyis mi van benne, győzike? -kell ez nekünk?) Életem legtutibb évét végig fizikai munkával töltöttem és jól esett, NAGYON!!! A meditációt pedig szerintem mindenki oldja meg szája íze szerint... Nekem például az a meditációm, hogy végiggondolom mit csináltam, kinek mit mondtam (ez jó memóriatréning is) átgondolom mit mondtam v csináltam rosszul és megoldást keresek, hogy többé olyan ne forduljon elő. Aztán lehet persze minden mást is csinálni!

Belefér a zsúfolt hétköznapokba?

Ajey · http://www.babaji.hu 2009.09.16. 17:36:41

Namaszté! Tisztellek és becsüllek BARNEY mindazért aki voltál és amivé lettél! Welldone! :-)

- Képzeld, találkoztam Vámossy Zsolttal! Tudod, Flag2001! ;))), aki a Phylos Labs-et alapította, a magyarokat behozva a viláxintű játékiparba...!

Talán épp a megpróbáltatása révén, mostanra full spirituális és (közel?) megvilágosodott. Igencsak bőséges és áldott anyagi élettel! :-)

Zsolti, ha vagy, írjál! ;) Ide is vezesd le a kasztrendszer összeomlását! :)

Egymás példaképei legyünk továbbra is, főleg pedig a cserbenhagyott generációk számára!!!

Let's play REAL! MUSIC for the Gilted Generation! ;)

MI vagyunk azok, akik Istennel közösen Teremtjük a Világot...

ÓM Namá Siváya!!! :-)
AJey

Babaji - Szent szavak, teli nektárral jöttek ki az igaz Guruk száján, keresztülvibrálva a világon

2009.09.13. 15:18 Ajey

1982. ÁPRILIS 4.

 

 


Shastriji Baba jelenlétében beszél, aztán azt mondja amit Babaji mondott neki, hogy mondja:
A Végső Teljesség kegyéből, az Abszolút Isten (Brahman), Shrí 1008 Bhagwan Ashutosh (Aki hamar Elégedetté válik), Awadhardani (a Bőségesen Adó), Shrí Kashivishwanath (az Univerzális Isten, Aki Benáreszben lakik), Kaliashguhabihari (Az Egy, aki barlangban lakik a Kailashnál), Mahamuninra (a legnagyobb szent), Shrí Hérakhán Bihári (Aki Hérakánt élvezi), a Himaláya szépséges udvarában, India koronájában, a szent zarándok központban, Hérakán Vishwa Mahadhamban, ez a Szikhek szerveződése vagy összegyűlése sikerrel járt. Ez a szerveződés az univerzális jó és az egész világ javáért történt.

Messzi helyekről a nagy emberek - Guru Bhakták - a Szikhek között ideértek. Ezalatt a nagy lelki összejövetel alatt, Vaishakhi szent napján, az első nap a Vaishakha hónapban (Áprillis-Május) az Indiai naptár szerint, folyamatos felolvasása a szent Guru Granth Sahebnek (a Szikh szentírások) 48 óra alatt befejeződött, a kultusz minden rítusával és szertartásával.
Ez az élvezet tárgya és mi mind szerencsések vagyunk, hogy volt a lehetőségünk csatlakozni ehhez a szerveződéshez, oly sikeressé téve az életünk eme részét.

Szent szavak, teli nektárral jöttek ki az igaz Guruk száján, keresztülvibrálva a világon. Különösen amikor ez a hír Sach Khandba jutott el (az igazi Örök Lakóhelyre), úgy tűnt, mintha az összes Guru idejött volna, hogy hallhassa ezen szent könyv felolvasását. Guru Govind Singhji szintén itt ül és hallgatja.
Testük minden pórusából áldások áradnak ki minden élőlényhez.

Ez az erőfeszítés a világ javáért történt. A szent szavak a Guru Granth Sahib-ban hatalmas mantrák. Megfelelően előadva az áldozatot és felolvasását ezeknek a mantráknak, egy lény eléri a tisztességet, gazdagságot, élvezeteket, az üdvösséget, és minden más vágy betöltődését az életében. A lélek elkezd úszni az üdvösség hullámaiban és a világ sara eltűnik a szemei elől. Az igazi kívánsága Shrí Mahaprabhudzsinak (Babadzsinak), hogy a mi Szikh vallásunkbak, amit az igazi Guru Bhakták példáznak, fejlődhessen az egész világban. Ez egy szent Indiai kultikus írás, amiben az összes Védának és más szentírások esszenciája megvan. Az ő saját tapasztalataik édességének megízlelése után a nagy Gurudévák írtak ezekről a tapasztalatokról a világ javáért, és mint egy kincsleletet őrizték a jövő generációknak.

Ha mi meg akarjuk menteni az emberiséget a kötöttségektől, egótól, illúzióktól és más gonoszságoktól, akkor tudást kell szereznünk a szent Szikh Dharmából (vallás). Az isteni tulajdonságok mindegyike, mint a hazafiság, lelkiség, tudás, nem-kötődés, sb., tökéletes módon be van mutatva ebben a Szikh Dharmában.
Mit nem tud az ember elérni, amikor megadja magát az ő Gurujának? Shrí Mahaprabhudzsinak (Babadzsinak) az a szent gondolata van, hogy a forradalmat békésen kell véghez vinni. Mindaddig, amég nem tudunk lázadni a szíveinkben és az elméinkben lévő rossz tulajdonságok ellen, nem érhetjük el a céljainkat az életben. Shrí Mahaprabhudzsi  mindazokat az elemeket amik gyengítik a vallást el akarja távolítani és megszüntetni. Nagy hittel és szeretettel kellene lennünk a vallásunkhoz.

Nagy Guruk kedvesen úgy kezdték el ezt a kultuszt, mint minden vallásnak az esszenciáját. Egy szerveződés ebből a nagyszerű kultuszból már tart itt több napja. Shrí Mahaprabhudzsi kifejezi jókívánságait és áldásokat szór minden vallás virágaira. Kooperáljunk a Szikh vallással és fejlődjünk a tisztességben.

Az, akit Isten szeret, győzedelmes az élet minden szférájában. Tisztelet a Guru szent Útjának! Tisztelet a Guru  Győzedelmének!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

-barney- · http://barney.blog.hu 2009.09.16. 04:20:12

Namaszté!
Tisztellek és becsüllek LX mindazért aki voltál és amivé lettél!
Welldone!

Ajey · http://www.babaji.hu 2009.09.16. 13:57:54

Babajié az érdem! :-)

Aki mindenkit átalakít, és az embert a saját képére formálja... :-)

Ez a Teremtés csodája!

ÓM Namá Sssiváya!! ;-)

Babaji - Boldog Navaratrit! :-)

2009.09.22. 18:11 Ajey


És látá Isten, hogy ez yó! Megteremtette a MAYÁ-t... a Kozmikus Energiát, az Univerzum Teremtő Aspektusát, az Univerzális Istenanyát! Őt ünnepeljük mind a mai napig, a 9 napos őszi NAVARATRIN!

Minden spirituális áldozat pontosan a végtelenszeresét éri ezen a 9 napon! :-)

Teremtsünk Fényt Közösen!

Bhole Baba ki Jay!!!

Hári ÓM Namá Siváya! :-)

- AJey

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

-barney- · http://barney.blog.hu 2009.10.17. 21:13:29

Huhh...Magában is jó a zene, de ha valaki rákeverne egy jóféle D'N'B vagy BreakBeat alapot fantaszikus lenne!!!! Om nama sivay!

Hérakán - GANGA SHANTI

2009.11.06. 17:17 Ajey

"Mint sokan, akik Hérakánba jönnek, én is ÉÉLvezem hogy megyek és leülök a folyó mellé és csak hallgatom a nyugtató hangját. Akartam egy videót erről, hogy csak felpattintsam és megpróbáljam rekreálni a folyóparton ülés shanti feelingjét. [Kb. mint a dvd-k, amit az emberek tűzről vagy óceánokról raknak be] Remélem ez a kis klip behoz némi dédelgetett képet nektek..."
 

OM SHANTI SHANTI SHANTI~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Bole BABA ki Jay!

OM Namá Shiváááya! :-)

Hérakán - Hérakán

2009.11.10. 11:49 Ajey

"Mindig minden mennyei létező - az istenek és istennők - jelen vannak itt.
 
Ők jönnek-mennek. Ők fürödnek a Gautama Gangában. Sok istenség lakik itt folyamatosan, nem kívánva elhagyni ezt a Helyet.
 
Áldottak vagytok, hogy jelen lehettek itt a nagy zarándok-központban, az aktuális Kailásh Mahadham Közösségében. Itt csak azok tudnak élni, és élnek folyamatosan, akik nagyon szerencsések ezen a világon.
 
Hogy tudnának szerencsétlen emberek élni itt? Azoknak, akikben tisztátlanság van, még az árnyékuk sem közelítheti meg ezt a helyet, mert ez egy szent, isteni központ. Csak mennyei lények lakhatják."

OM Namá Siváy! :-)

Bhole Baba ki Jay!

 

 

Hérakán - Shakti DHUNI

2009.11.18. 20:41 Ajey

 Sok ember kedvenc helye Hérakánban a Felszabadulás MAHA Shakti Dhuni!

 

Babaji azt mondta, mindenkinek, aki ide jön, Darshan-t (Látványt) kellene vennie erről a Speciális helyről.

 

 Most ezen a Virtuális portálon keresztül A Dhuni Darshanja jön Tehozzád.

 

 
A háttérben hallhatod a SHANTI (BÉKE) Mantra kántálását!
 

 

Herakhan Vishwa Mahadham Ki Jay!!! :-)

Bole BABA Ki Jay!

OM Namá Siváya! :-)

Hérakán - Fakirabhad

2009.11.20. 17:29 Ajey

 

 

Csak egy gyors körbenézés a "Yógi City" körül, a Fakhirabhad helyen a Dhuni mellett. Hallod azokat a madarakat énekelni?!!!!
 

 

 Kora reggel a monszun évszakban - a Fakirabhad Kert és néhány teremtmény. Figyeld a kis békákat a dhuni-ban! :-)

 

Nézd ezeket a helyi Hérakáni Indiai fiúkat, ahogy mosdanak aztán készülnek BELEUGRANI a Gautama Ganga Folyóba a Monszun időszakban! NÉZD, ahogy a harmadik srác 0:25 körül csobban. Az elsőről a második falra, ami tömör beton és kő, úgy ugrik, hogy az egy ugródeszkának tűnjön!!!
 

YouTube / BabajiCallingTV

Bole Baba ki Jay!

ÓM Namá Siváya :-)

Hérakán - az Úr Brahma sem tudja leírni a nagyságát és szentségét

2009.12.01. 16:57 Ajey

 1983-08-17 HERAKHAN, Babaji

Ma egy nagyon kedvező nap van. A mai nap egy nagyon boldog nap, az örvendezés napja. Mindannyian összegyűltetek itt a Himaláya lábainál, ahol a szent Gautama Ganga folyó folyik.

 
Ennek a partjain van ez a gyönyörű kert. Itt álltok emellett a szépséges természetes kiálló szikla mellett, amit gazdag növényzet takar. E hely pompája leírhatatlan, mint a szentély ragyogása a Kailásh Hegyen. Ez a szikla annyira szépen néz ki a növényzet lombjával és futónövényeivel - még láthatod is a farkvégét benne Hanumánnak (ekkor Babadzsi egy sárgás-vöröses-barna színű mohát mutatott Har Govind Babának a sziklán).
 
Ti akik itt vagytok ma, a legszerencsésebb emberek vagytok ezen a világon! Ahol ti most álltok, az a legkülönlegesebb helye a spirituális szadhaná-nak (gyakorlatnak).
 
 
Még Sashnag (a kígyó ezer fejjel és szájjal, fenntartva a Földet) sem tud beszélni ennek a  helynek a nagyságáról és szentségéről. Az Úr Brahma sem tudja leírni a nagyságát és szentségét; sem az Úr Vishnu az összes Isten és Istennő seregével.
 
Az Úr Ráma nevében, ez a hely egyedül az emberiség javára lett teremtve. Ez egy kiemelkedő jelensége, egy csodája és tüneménye ennek a világnak. A nap, a hold és az összes csillaggalaxis örökké készen áll ezt szolgálni. Azt remélem, a jövőben az Isteni teremtés e jelensége nagy gyümölcsöt fog hozni.
 
Az Úr Ráma nevében, itt egy évenkénti ünnepség lesz tartva Augusztus 16-án, közösen megemlékezve erről, mint az isteni megnyilvánulás helyéről. Itt van a születési helye az összes yóginak és a yógik istenségének, mint inspirációik forrása és célja, itt tartózkodik.
 
Mahadéva mondta egyszer Rámának ezt a tényt - hogy ez a hely minden betegségnek eltávolítója és minden mennyei élvezet adója.
 
 
Az Úr Ráma nevében, e Kor bölcsei/muni-jai nagy önfeláldozást mutattak ennek a helynek a megépítése érdekében. Az Úr Ráma nevében, mint ahogy Pramodavan volt Ráma gyönyörű kertje Ayodhyá-ban, úgy ez a kert az Úr Shíva gyönyörű kertje. Ennek a neve "Nadan Van". Ez az isteni teremtés, ez a kert nem egy szokásos fajta. Minden hívő verejtékén és vérén keresztül kellett megszületnie. Ezért olyan gyönyörűszép.
 
 
Az Úr Ráma nevében, ami ma itt van, az az eredménye a kemény munkátoknak és szadháná-toknak (spirituális gyakorlatotoknak), a kihívásotoknak a megnyerése. A természet alkotta nektek - legyőztétek a Természetet és megteremtettétek ezt a csodálatos kertet.
 
 
Az Úr Ráma nevében, Mahaprabhudzsi (Isten mint tanító) adott egy áldást ennek a helynek, hogy bárki aki iszik a "Ram-Dhara" szent vizéből és bárki aki jön Darshan-t (látványt) venni a dhuniról, vibhutit vesz (szent hamut) és bármilyen spirituális gyakorlatot végez itt, annak garantálva lesz a felszabadulás.
 
 
Ez egy írott kóddá vált. Ez az, amit Mahaprabhuji (Isten tanítóként) mond nektek. Ezért hívják ezt "Moksha Dham"-nak - felszabadulás szentélynek. Ez az Úr Ráma egy manifesztációja és egy zarándokközpont. Ez a bejárati ajtó az Úrhoz. Lakshmana (Ráma fiatalabb testvére) volt itt és Shesnag is (az ezerszájú kígyó, ami fenntartja a Földet). Az Úr Ráma nevében, most ezt nektek tanítom - mindannyiótoknak, akik fejlődést értetek el engedelmességben az utasításoknak és a spirituális gyakorlatok követésében.
 
JAI MAHAMAYA KI JAY!
 
Bhole Baba ki Jay! :-)
 
OM Namá Siváya

 

Hérakán - Film! :-)

2009.12.09. 15:22 Ajey


LETÖLTÉS >

HÉRAKÁN FILM - Sanatana Dharma

Ez egy csodálatos dokumentumfilm Hérakánról, amit Babaji-nak felajánlva saját kezűleg feliratoztam, Karma Yóga-ként :-) Végülis erről szól a film, a legmagasabb szintű Yógáról, azaz Az Eggyéolvadásról. Az Isteni Lét folyamatos megtapasztalása.

Bhole Baba ki Jay!

ÓM Namá Siváya! :-)

 

 

HERAKAN - Fakirabhad :-)

2009.12.18. 16:42 Ajey

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

ppe 2010.01.03. 12:36:01

puszikat és öleléseket küldünk ráckevéről, boldog 2010et, és vigyázz a tigrisekre, meg a táhr-okra :)

Mi :)

Ajey · http://www.babaji.hu 2010.01.27. 08:47:23

Koszonom, koszonom!!! :-)))

Puszi Nektek is! :-)

Kozelinek tuntok igy is, mert nem az Ido es a Tavolsag szamit igazan, hanem a K-apcsolat! ;-)

OM Nama Sivay! :-)

...

Ps.:
Legkozelebb mar en latlak vendegul itt Titeket ((a sajat hazamban! ;-))

Egy UJ civilizacio innen fog kiaradni nemsokara... :-))) Remelem, ebben mindenki reszt vesz! :-)

ITT az ideje az ELET Unneplesenek!!! :-)))

OM Nama Sivaya! :-)

HAVE FUN!!! ;-)